BVSC-Orient 21 Cycling Team

Halihó!

Gyorsjelentés. Gabica megérkezett épen és egészségesen és a korábban emlegetett versenbeszámoló is megjelent, ezen a linken olvashatjátok.

Tegnap este Edina szülinapját ünnepeltük, de csak lightosan, mert ma délután vizsgázok.

5 nap és repülök. Addig is puszi-pacsi mindenkinek!

No, vagyok, élek, csak tegnap ismét vizsgáztam és az anyag olyan aprólékos volt és a szerző (történetesen a tanárunk) annyira fennkölten fogalmazott, hogy minden időmet ez vette el.

Emiatt nem is mozdultam ki itthonról, jóformán csak boltban voltam. A közeli Mercadonában persze ismét összefutottam Somival, aki átköltözött a nyelviskola szállásáról egy hozzánk közeli lépcsőházba.

Mint említettem, az előző munkahelyemen a kókler főnököt leváltották. Szombat reggel hívott Anikó, hogy van-e kedvem este dolgozni. Korábban nem volt az étterem részben tv, de az új rezsim felismerte, hogy nagy butaság volt eddig kihagyni ezt a lehetőséget. Spanyolország negyeddöntős meccset játszott, meg is telt rögtön az étterem, eközben a teraszon is egyre csak gyűltek - többnyire lepattintott feleségek. Kint szolgáltam fel nyolctól hajnal kettőig és egy este alatt sikerült megkeresnem a júniusi rezsit.

Hétfőn délután öttől vizsgáztam az EU gazdaságából. 4 kifejtendő témát kaptunk 2 órára, ami tipikus kombinációja azoknak a vizsgáknak, ahol a tanár azt engedi át, aki szimpatikus. Annyira tág témaköröket kellett leírni, amit lehetetlen tökéletesen, pontról pontra visszaadni. Bár jónak érzem, a sorsom a tanár kezében van.

Hétfő délután még becsomagoltam a bringám, a héten remélhetőleg jön érte a futár.

Holnap, azaz csütörtökön hajnalban érkezik Gabica, úgyhogy Granadából talán még egyszer jelentkezek, de nem garantálom. Ellenben egy utolsó bejegyzést mindenképp írok otthonról.

9-én lesz az utolsó vizsgám kint, utána megyünk le hétvégére Salobreñába, szerdán pedig repülünk haza. Tehát ahogy mondtam, még egy utolsó bejelentkezésem lesz, majd nézzetek vissza!

Tegnap este Mátéval néztük a Spanyolország-Portugália meccset a nyelviskolában, ahol tanít. Az egyik tanteremben felállítottak egy vetítővásznat és egy projektort, hoztak be plusz székeket és kész is volt a mini házimozi. Inni és rágcsálnivalót mindenki hozott magának, majd bedobtuk a közösbe és élveztük a svédasztalt.

Jó volt így nézni a nyolcaddöntőt, de látszott, hogy kevés vérbeli spanyol volt a teremben; jóformán én szurkoltam a leghangosabban. Ha nem láttátok volna, 1-0 lett a vége és a negyeddöntőben Paraguay-jal játszanak a spanyolok.

Magyar fülnek magyar zenét: Kárpátia - Pálinka

Pénteken délelőtt a könyvtárban tanultam, majd a comedorban elfogyasztottam az utolsó ebédemet. A menü pizza, tésztasaláta és marhapörkölt volt sült krumplival. Jó volt itt enni hétről hétre, kár, hogy csak januárban tudtam meg, hogy a koli alatt is van egy. Szinte mindig megérte beállni a sorba, még ha közel 20 percet is kellett várnunk, hiszen a kis bagett, a gyümölcs, esetleg jégkrém, valamint a két fogás még engem is jóllakatott. Ráadásul az egyik fogás leves, vagy saláta, esetleg tésztás kaja volt, amiből annyit repetázhattunk, amennyi jólesett. Mindezt 3 euroért, szinte rablás. Persze a mi részünkről.

Ebéd után hazajöttem, befejeztem a megkezdett fejezetet, majd lemostam a bringám és átnéztem minden csavart és beállítást, hiszen szombaton verseny volt.

Este a volt munkahelyemen, a Cruz Blancában gyűltünk össze meccset nézni a magyarokkal. Mint kiderült, Jabbát, az egybenyakú dagadt főnököt kizsugázták a helyéről, és a kisfőnök lépett az ő helyébe. Ha ezt egy picit hamarabb meg tudták volna lépni, lehet tovább tart a kinti vendéglátós karrierem. No de ez van, ezt kell szeretni. Ha valami mégsem a szánk íze szerint lenne, Erős Pistát kell beletenni és az mindent megízesít.

A bárból hazafelé még a La Antigualla II-ben bedobtunk egy tapast, majd egy promós lány rádumált minket, hogy nézzünk be egy közeli bárba, az első kört a ház állja. Nem mondhattunk nemet, úgyhogy átmentünk a bárba és kicsit tovább maradtunk ugyan, mint terveztük, de a hangulat mindvégig hibátlan volt. Mivel több kedvünk volt beszélgetni, mint hangos zenét hallgatni, ezért inkább kimentünk az utcára beszélgetni. Ekkorra már csak négyen maradtunk, a többiek lemorzsolódtak.

Dobban a dob, pendül a húr, rezeg a hangszalag: Rush - Digital Man

Ismét eltelt 6 nap és összegyűlt annyi élmény, amit már érdemes megosztanom Veletek.

Pénteken a bejegyzés megírása után nyakamba vettem a várost és útra keltem, hogy meglátogassam Nikit, majd Mátéékhoz csatlakozva megnézzem az angolok kínszenvedését Algéria ellen. Nikihez elég könnyen eltaláltam, az egyetemi kórházban a repülőterekhez hasonlóan színes csíkokat kell követni egy-egy osztályhoz. (Gondolom a szemészetre a fekete vezet, különben eléggé kitolnának a színtévesztőkkel.) A terembe benyitva széles mosollyal fogadott, majd a mosolyt arcán hagyva fenyegető hangnemben csak annyit kérdezett, hogy ugye nem csokit hoztál te is. Azzal a mozdulattal csúsztattam a mogyorós-tejcsokis Nestlét a farzsebembe és a találkozóra szánt sört ajánlottam föl, más nem lévén nálam. Az meg nem kellett neki, a kis hlátlan!

Szerencsére jól van, ugyan jópár hetet még gipszben kell töltenie, de úgy néz ki semmi maradandó sérülése nincs, sőt, az altatást kifejezetten élvezte és a kórházban is jó dolga van. A nővérek rendesek és az otthonival ellentétben a kaja is kellemesen bőséges. Negyed órát sem tudtam maradni, mert jött az ápolónő az esti szurival és mennünk kellett.

Granadában elég gyakori, hogy egy-egy tulajdonos több bárt is nyit azonos névvel, ráadásul néha pár percre egymástól. Ez a félreértések melegágya, mert ember legyen a talpán, aki megjegyzi, hogy hol van például a La Bella y La Besta I-II-III és melyik hányas. Mátéval is sikeresen elkerültük egymást, mert elkeveredtünk a számok erdejében. Végül sikerült átevickélnem az egyik bárból a másikba, de már csak az utolsó 20 percet csíptem el a meccsből.

Ha ezt a bejegyzést vuvuzela aláfestéssel szeretnétek elolvasni, kattintsatok ide!

No, előkerültem, élek, csak eléggé el vagyok havazva, pedig süt a Nap és 30 fok van. Ma is egész nap a beadandómat próbáltam írni, de alig jutottam előrébb vele, úgyhogy inkább megírom a beszámolót, hogy olyan érzésem legyen, MINTHA sokat írtam volna.

Legutóbb egy hete jelentkeztem Zsuzsi kis hepöningje előtt. Végül 10 órára sikerült odaérnünk, Odette kérdezte is, hogy mi történt, amiért ilyen korán futottunk be, Zsuzsira ez nem jellemző. Miután megérkeztünk, lepakoltunk, körbeköszöntünk mindenkinek és kezdődött a vacsora. Mivel nem volt elég villa és tányér, vetésforgóban szedtünk mindenkinek. Szerencsére nem csak nekem ízlett, a vacsora idejére eléggé elhalkult a társaság, csak az éhezők csaptak némi zajt, de őket is hamar sikerült elcsendesíteni. Odette egészen az anyukája főztjéhez hasonlította a krumplit, mert ő szokott ilyen csípősen és fűszeresen főzni. Hát dagadt a mellem, no!

A krumpli után jött Zsuzsi mákos gubája, ami mint kiderült, hasonló formában Mexikóban is létezik. Egyre inkább úgy gondolom, hogy közelebbi rokonok vagyunk a mexikóiakkal, mint a finnekkel. A desszert után kezdődött a tipikus erasmusos házibuli sörözgetéssel, iszogatással, beszélgetéssel, majd a vidámabbaknak tánccal.

1 órakor indultunk volna a Chupiteríába, de a rendőrség pont ekkor csengetett, mert valamelyik kedves szomszéd csendháborítás miatt feljelentette a házigazdákat. Odette minden aranyosságával és 155 centijével próbálta meghatni a rend éber őreit, akiknek megesett a szíve az aranyos kis mexikóin és végül csak figyelmeztették.

Mint mondtam, megy a tanulás ezerrel, ma fél 10-től fél 6-ig nyomtuk a könyvtárban, csak enni mentünk le délben. Ma este Zsuzsi búcsú estet tart és kitalálta, hogy főzzünk a többieknek paprikás krumplit és mákos gubát. Nos, ez a gyakorlatban úgy nézett ki, hogy bevásároltunk, haza jöttünk és hozzá kezdtünk a krumplinak. Mivel már a krumpli szeletelésénél összeakasztottuk a bajszunkat (pedig tegnap borotválkoztam) jobbak láttam Zsuzsit útjára bocsájtani. Úgyis hajat akart mosni (1 óra) és nála a készülődés is fényévekben mérhető, jó döntésnek tűnt. Elvileg 9-re voltunk hivatalosak, most van 20:53, a krumpli kész, Zsuzsi sehol...

Már egy hete csak a mamára gondolok meg-megállva, de főleg az itteni és az otthoni vizsgákra, ezért nem írtam. Napközben tanultam, esténként pedig a Feria miatt nem voltam gépközelben.

Az elmúlt héten az első említésre méltó esemény csütörtökön volt, amikor is este kinéztünk a Feriára. A vallási ünnepből kinőtte magát a Feria (magyarul búcsú) és egy egész hetes rendezvénysorozat lett mára. Ezen a héten a főutcát árnyékolókkal fedik le és rengeteg felvonulást tartanak itt. A lényeg mégis a város másik végén a buszvéggel szemben lévő nagy homokos placcon van. Vasárnaponként itt van a Mercadillo, a nagy piac/kirakodóvásár, de erre az egy hétre ketté oszlik a terület. A fentebbi részen sátrakból kis helységeket, casetákat alakítanak ki ahol vállalatok, szórakozóhelyek és akár magán személyek is bérelhetnek maguknak egy-egy sátrat. A magán caseták zártkörűek, a többi nagyrészt ingyenes, de volt hely, ahova belépőt kellett fizetni, de nem volt megszabva ki mehet be. Sőt, a munkanélküliek 20% kedvezményt kaptak a belépő árából.

Az Eurovíziós dalverseny spanyol döntőse: Daniel Diges - Algo pequeñito

A héten véget ér a szorgalmi időszak, csütörtöktől kezdődik a Feria del Corpus, ami egy hetes tanítási szünet, majd azt követően indul a vizsgaidőszak. Ez az ünnep Krisztus testének és vérének az ünnepe, de sajnos többet -egyelőre- nem tudok róla mondani, de tuti lesz eszem-iszom, dínom-dánom.

Mióta nem jelentkeztem, nem nagyon voltam semerre, csak az Eurovíziós dalfesztivál döntőjét néztük Odettéknél. Kis tésztavacsival várt minket, az innivalót pedig mi szolgáltattuk. Annyira nem hozott lázba a műsor, de a társaság miatt jól telt ez a pár óra.

Pénteken befejeztem két félévközi beadandómat, majd neki kezdtem másik kettőnek. Tegnap 1-re mentünk ebédelni Zsuzsival, majd beültünk a könyvtárba tanulni. Úgy tűnik az időjárás komolyan vette a naptárat, mert tegnap óta alaposan befűtöttek a városban. Ma este fél 8-kor 41 fokot mutatott a hőmérő, fél 11-kor pedig 29°C volt, amit picit túlzásnak érzek. Ha naplemente után együltő helyemben csorog rólam az izzadtság, az picit több, mint kellemesen meleg. Szerintem délibábot is simán láthattam volna, de csak háromnegyed 1-kor indulok ebédelni, addig ki nem dugom a fejem a lakásból, akkor pedig már lekések róla. De legalább árvíz nem fenyeget.

Tegnap tanulás után elmentünk Zsuzsival az Alcampo fele rövid gatyát nézni, akarom mondani Zsuzsinak cipőt becserélni. Az eredeti terv az volt, hogy csak nadrágot nézünk, de ha már arra járunk, Zsuzsinak becseréljük a cipőjét, ami egy számmal nagyobb lett, mint tervezte. Ez gyakorlatban úgy módosult, hogy én üres kézzel jöttem haza, Zsuzsi pedig másik két cipőre cserélte be az eredetit... Nővel ezek után ruházati bolt közelébe csak akkor megyek, ha nekem akar venni valamit és fizetés után oda megyek ahova akarok.

Sikerült ismét megúsznom kicsit a beszámolóval, de ma volt egy fontos prezentációm és erre készültem. No de lássuk szépen sorban, kezdődjön Sir Csire históriája.

Pénteken délidőben, mikor tizenkettőt ütött a harang messzi tornyában, Odette, nagy tengeren túlról érkezett hölgy meginvitálta Lord Tamást és szerény személyem acélból, hogy messze földön hírös étvágyunkat népe által emberöltők óta jó ízzel fogyasztott, bizonyos fajitas-szal csillapítsa. Eme étek meglepően vékony kenyérbe volt bugyolálva, úgynevezett tortillába. Vékony volt ám, mint a cipó héja és nem nyújtották nagyobbra, mint egy megtermett lovag tenyere keze ujjával egybeszámítva. A csalafintaság azonban odabenn lapult, hisz tyúknak melle mellé zöldséget rejtettek gazdagon, melyet nyakon öntöttünk sűrű lével, minek igen emberes pikantériája volt ám. A kavalkád tetejére guacamole került, mely egzotikus avokádó bele, hagyma, napsárga savanyú narancs leve, paradicsom, paprika, majd gondolatnyi só és bors elegye. Bizony ízletes lakomát kerített itt sebtében az idegen, csak plasztik villa és bicska sercegése hallatszott, és két lovagunk elégedett csámcsogása, dünnyögése.

Ebéd után nem időztem soká, mert az egynegyed órányi járásra álló Mercadona fedett piaczon kellett váram és Szilágy várának hercegnője, Zsuzsa éléskamráját feltöltenem. A déli hispán kofák már nem köcsögbe töltik tehenük frissen fejt tejét, helyette 6 darab Tetra-Pak lészen egyesítve, mely törékeny női kacsóknak már biz emberes, emígyen megmarkolva lovagiasan segédkeztem Zsuzsának könnyíteni terheit.

Míg álom nem telepedett szemhéjaimra, az neves Granadai és Debreceni Egyetem profesorai által rám bízott irományaimat tentába merített pennámmal körmöltem vala pergamenre napnyugtáig, majd pediglen wolfram szálas gyertya pislákoló fénye mellett.